Dél-Afrika, Botswana, Zimbabwe, és Tanzánia után elérkeztünk az afrikai körutunk utolsó megállójához, a Ruanda-ugandai öt napos kalandunkhoz.
Tanzániából a Kilimanjarotól Ruandába sokkal jobb kondíciókkal voltak repjegyek, mint Ugandába és egyébként a ruandai Kigali reptértől a Bwindi Nemzeti Park (gorilla paradicsom) fele annyi időre van, mintha az ugandai Kampalából vagy Entebbéből mentünk volna, ezért aztán adott volt, hogy a Ruandás kombinációt választjuk.
5, Bunyonyi tó
Kigali – Lake Bunyonyi, határátkelés
Ezt a túrát a Pamoja Safarissel foglaltuk, és mivel ez is privát túra volt, teljesen a mi igényeinkre volt szabva. Így miután este hatkor megérkeztünk Kigaliba, egyből Uganda felé vettük az irányt, hogy este a sötétben menjen el idő a több órás autóúttal mintsem másnap autózással kelljen kezdeni.
Viszont ennek az volt az ára, hogy éjszaka kellett átkelnünk a határon.
Már eleve nem a legjobb élmény este fegyvereseket látni, de ha emelett még áramszünet is van és a túravezető / sofőr még magadra is hagy, mert intéznie kell az eszméletlen papírmunkát, hogy az autó átkelhessen a határon, és nem mellesleg látótávolságon belül egyetlen másik turistát sem látsz,akkor nem a legkellemesebb időtöltés az egy órás határátkelés. Dehát valamit valamiért… :D Végülis mindenfajta ellenőrzés, átvilágítás és egy kis lefizetés után szerencsésen átértünk a határon.
A lefizetés itt sajnos teljesen mindennapi dolog. Ugyan ki van plakátolva a határon hogy vessünk véget a korrupciónak, de azt úgy elég nehéz, ha a határon a rendőrök, az autóellenőrök és a katonák is várnak egy kis borravalót…
Aztán éjfél körül a szállásra érkezve is fegyveres őrök engedtek be a kapun, de örültünk hogy végre biztonságban álomra hajthattuk a fejünket az extrán hosszú nap után.
Kyambura Gorge - csimpánzok
Aztán másnap kezdődött a kaland, ugyanis a hajnali reggeli után indultunk is a pár órával arrébb elhelyezkedő Kyambura Szurdokhoz.
Az ugandai autózásra összességében az volt jellemző hogy eszméletlen gyönyörű tájakon jártunk, tea és banánültetvények váltogatták egymást, de emellett sokszor rosszak voltak az utak. És jól látható volt hogy bizony nagy a szegénység, többször is mentünk el szikla-“bányák” mellett, ahol mindenfajta védőfelszerelés sokszor akár mezítláb, férfiak, nők, gyerekek kézi csákánnyal, kalapáccsal termelték ki a követ. Illetve a teaültetvényeken is sok kisgyerek dolgozott. És itt nem nagyon tartják be azt hogy “kés, villa, olló gyerek kezébe nem való”, ugyanis 4–5 éves gyerekek is simán rohangáltak macsétával a kezükben.
A Kyambura szakadék a Queen Elizabeth Nemzeti Park észak-keleti részén található és ugyan a szurdokot szavannai növényzet veszi körül, a szakadékban a növényzet szinte felér egy kis mini dzsungellel. A fás szurdok hűsölésre és búvóhelynek is kiváló, ami nem mellesleg állandó ivóvíz forrást is nyújt az állatoknak. Nem is csoda hogy a szurdok közkedvelt helye a csimpánzoknak. A Kyambura területén körülbelül 80 csimpánz él, közülük jónéhány már megszokta az emberek jelenlétét. De természetesen így is szigorúan be kell tartani, a minimum 7 méteres távolságot a csimpánzoktól a túra során.
Mivel a csimpánz és a gorilla trekking is olyan mint a szafarik, vagyis egyáltalán nem biztos a siker, ugyanis a vadonról beszélünk, ezért itt is jó ha mellénk áll a szerencse, ugyanis a csimpánzok gyorsan változtatják a helyüket, és mivel nagy, viszonylag nehezen bejárható területről van szó, ezért jókor kell lenni jó helyen az élményhez.
Nekünk megintcsak eszméletlen mázlink volt, mert amikor megérkeztünk akkor csak bejelentkezni mentünk, és a délutáni trekking előtt még mentünk volna lepakolni és ebédelni a szállásra, azonban túravezető csaj mondta, hogy minden borul, most azonnal menjünk és siessünk, mert a háza mögötti fügefán ott vannak a csimpánzok. Feljöttek egy picit a szurdok védelméből, és ezt a magányos füge fát választották az ebéd elfogyasztására. Négy hím csimpánz volt fent a fán és kettő lent a bozótban. Állítólag nagyon ritkán szoktak feljönni a szurdokból, mi meg még el sem kezdtük a trekkinget és máris premier plánban láttuk a csimpánzokat.
Ott volt közöttük az alfahím is. Szépen csöndben majszolták a fügét, és néha könnyítettek közben magukon. Egy jó negyven percig néztük őket, amikor kettő elkezdett lemászni a fáról és a túravezető szólt hogy ideje mennünk.
Elvileg van hogy agresszívak lesznek és akár még bottal, gyümölccsel meg is dobálják az embereket, de azért nem ez a jellemző.
Illetve nagyrészt növényevők, de olykor akár kisebb állatokat is megesznek, de több mint 98%-ban növényeket esznek.
Annak ellenére hogy már láttuk a csimpánzokat, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk túrázni a szurdokban, így hát a túravezetőnkkel, aki mellesleg nagy puskával jött (ha esetleg agresszív állatokkal találkozunk, akkor el tudja ijeszteni őket), leereszkedtünk a szurdokba. Amint a folyó közelébe értünk, egy óriási robaj törte meg a csendet, ugyanis nem messze egy nagy csapat víziló pihent, és ahogy meghallottak minket megijedtek és hangosan bele csobbantak a folyóba, és ez nem minden, mert onnantól meg minket ijesztettek meg a közeli víziló üvöltések, amik ugyan nem nekünk szóltak hanem egy másik csapat vízilónak, ezzel kommunikálva a saját területüket, de így is félelmetes volt, főleg hogy eddig az összes szafarin azt hangsúlyozták, hogy mennyire veszélyesek a vízilovak.
A túra során még láttunk kisebb majmokat, de csimpánzokat már nem.
A csimpánz trekking ára 100 USD körül mozog, de ez semmi a gorilla trekkinghez, ami Ugandában 700 USD körül mozog, Ruandában azonban ennek a duplája is lehet.
Queen Elizabeth Nemzeti Park
A Queen Elizabeth Nemzeti Parkban voltunk pár game driveon, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez mégcsak a közelébe sem ért a tanzániai és a botswanai szafariknak. Láttunk azért itt is állatokat, de például a nagymacskák közül egyiket sem. Úgyhogy ha valaki igazi szafari élményre vágyik, akkor ne ez legyen az elsőszámú úticélja. Így hogy amúgy nekünk pont útba esett így jó volt, de külön ezért nem lett volna érdemes iderepülni.
A nagyobb meglepetés egyébként a nemzeti parkon kívül az aszfaltúton ért amikor egy víziló átsétált előttünk az úton, és a túloldalon pedig két elefánt legelészett. Nagyon szuper volt látni őket szinte egymás mellett, és látni az óriási méretbeli különbséget, mert ugye a víziló sem kicsi állat, de az elefánt mellett igencsak eltörpül.
Bwindi - Uganda gorilla trekking
Gorilla trekkingre az egyik legjobb hely az Ugandában található Bwindi Nemzeti Park. Itt él a világ hegyi gorilla populációjának csaknem fele, ~463 gorilla. A többi ~600 egyed pedig a Ruanda - Uganda - Kongó határán elterülő Virunga Mountains területén él.
A “Bwindi” jelentése sötétség, amit az esőerdő sűrű növényzetének köszönhet. Ez a több ezer éves esőerdő olyan buja és helyenként áthatolhatatlan, hogy macséta nélkül esélytelen az átjárás. A gorilla trekking találkozó pontjához vezető út mentén van pár erdei ösvény ahonnan lehet kezdeni a túrát. Több gorilla család is él az erdőben amely megszokta az ember közelségét, azonban vannak olyan vad családok, melyek nem tűrik meg az ember közelségét. A gorillák csakúgy mint a csimpánzok nagyon intelligens állatok. A gorilláknak 98,4%, a csimpánzoknak pedig 98,7%-ban egyezik a DNS-e az emberével.
Maga a program 2-10 órás is lehet. A túra időtartama csakis attól függ, hogy mennyi idő után bukkantok rá gorillákra. Akár a teljes szélsőséges eset is megtörténhet, mint például, hogy pár perc séta után rátaláltok a gorillákra, vagy akár 10 óra kemény túrázás (oda-vissza) is várhat rátok, de még ekkor sem garantált az élmény, ugyanis ez a vadon. De ami biztos, hogy onnantól hogy megtaláltátok őket, ketyeg az óra, ugyanis egy nap maximum 60 percet lehet tartózkodni egy gorilla család közelében (és ezt nagyon szigorúan betartják). Ezalatt az idő alatt tisztes távolsággal követhetitek őket, már ha bírjátok a tempót a sűrű bozóton keresztül, de az is elképzelhető hogy egy helyben állva nézitek őket, ha pihennek például, vagy pedig egy fán időznek.
Hát nekünk nem volt sok időnk töprengeni hogy milyen élményben lesz részünk, vajon mennyit kell majd túráznunk, ugyanis kemény 2 perc séta után megpillantottuk őket egy nagy fa tetején. Mindezt úgy hogy ilyenkor hajnalban elindul egy pár ember, hogy előre feltérképezzék a környéket, esetleg látnak-e nyomokat, milyen irányban induljanak majd a turistákkal reggel 8kor, és ezen a reggeli felfedező túrán sehol nem látták őket, még a nyomukat sem, de mire elindultunk, valahogy egy másik úton odakeveredtek arra a fára ami keresztezte a mi túraútvonalunkat.
A túravezetőnk 13 éve csinálja ezt a túravezetést napi szinten, és még SOHA nem talált rájuk ilyen hamar. Így a szépen egész napos túrára összekészített hátizsákok vízzel, szendviccsel, esőkabáttal a mi esetünkben feleslegesnek bizonyultak, dehát persze nem csüggedtünk, hiszen nagyon jó helyen találtuk őket, csupán pár méter távolságra lehettünk tőlük és ráadásul a mi gorilla családunkban, mely 13 főből állt a 8 hónapos picitől a tinédzsereken át egészen az ezüsthátú rangidős hímig minden korosztály látható volt, úgyhogy tényleg első osztályú élmény volt.
Abban az egy órában amíg velük lehettünk, addig voltak a fa tetején, láttuk őket lemászni a fáról és aztán pedig követtük őket a dzsindzsásba. Figyelni kell nagyon mert, van ahol kezet is kell használni a mászáshoz, de mindemellet meg óvatosnak is kell lenni, mert vannak olyan növények amelyek allergiás reakciót váltanak ki. Ezért egyébként célszerű vékony kesztyűt vinni, de ha valaki nem hoz, akkor akár a helyszínen a túra előtt is vehet. Amin még nagyon meglepődtünk, hogy abban az egy órában amikor a gorillák közelében voltunk, akkor maszkot kellett viselnünk, nehogy valamilyen fertőzést elkapjunk egymástól. (Itt csak a fotó kedvéért vettem le a maszkot).
Illetve ha valaki nem szeretne cuccokat cipelni, és szeretne maga mellé egy segítőt a túrára akkor lehet helyieket “felbérelni” erre a célra és túrabotot is lehet kérni, ami biztos hogy nagyon hasznos egy-egy szakaszon, viszont olykor nyűgöt is jelenthet.
A gorillák aktivitása és elhelyezkedése teljesen kiszámíthatatlan, ha előző nap látták valahol őket, az nem jelenti azt hogy másnap is ott lesznek, még csak azt sem jelenti hogy egyáltalában a közelében lesznek. De hangjukat már messzebbről is meg lehet hallani, ami aztán egy jó iránymutató lehet. A túravezetők egyébként a gorillákéhoz megtévesztésig hasonló hörgő, dörmögő hangot tudnak kiadni. És ezt egyébként rendszeresen alkalmazták is amikor pár méterre voltunk a gorilláktól, hogy éreztessék, hogy “mi hozzájuk tartozunk” és hogy ne veszélyforrásként tekintsenek ránk. Sokszor hirtelen nem is tudtam, hogy a gorillák hörögnek vagy a túravezető…
Összességében óriási élmény volt a gorillákkal való találkozás, ha valaki megengedheti magának ezt a borsos belépőt, akkor szerintem ne hagyja ki ezt a kalandot, ez egyébként is olyan dolog amit valószínűleg nem nagyon csinál többször az ember az életben.
Bunyonyi tó
A Bunyonyi tónál egy szuper program amit mindenkinek ajánlok, egy pár órás rövidke csónakázás (motorcsónakkal), mely során a túravezető sok érdekes történetet mesél; majd a túra közben érdemes kikötni és felsétálni egy kilátóponthoz ahonnan ez a csodás látvány tárul az ember elé.
A Bunyonyi tó körülbelül 18.000 évvel ezelőtt egy vulkáni kitörés hatására alakult ki. A helyiek állítása szerint a tó mélysége helyenként a 900 métert is eléri. A tavon 29 kisebb sziget is található, van amelyiken vannak lakosok, van amelyiken még egy mini állatpark is üzemel, ahol vannak zebrák, de van teljesen lakatlan kissziget is. Ilyen például a büntetés szigete. A helyiek elmondása szerint a hajadon állapotos nőket száműzték erre az aprócska szigetre, ezzel próbálva őket és társaikat arra tanítani hogy ne essenek teherbe a házasság előtt. És ez a szokás csupán a 20. század első felében ért véget. Bezzeg a teherbe ejtő férfiakat nem büntették…
A “Fejjel lefelé sziget” legendája pedig, hogy a szigeten pont egy családi ünnepség volt, érkezett egy ismeretlen nő, aki kérte hogy csatlakozhasson a ünneplőkhöz, de mondták hogy ez egy családi esemény, úgyhogy nem. Erre a nő csak annyit kért, hogy vigyék ki a szárazföldre, ezt meg is tették, azonban mikor indultak volna vissza ünnepelni, akkor a sziget fejjel lefelé fordult és elnyelte a tó.
Ezek alapján itt sincs probléma az emberek képzelőerejével… 🙂
A csónakázás során egyébként láttunk még kormoránokat és vidrákat is.
De a legautentikusabb élmény az egész túra során mégiscsak az volt, amikor kikötöttünk, és felmásztunk a domb tetejére hogy megnézzük a panoráma kilátást, azonban közben leszakadt az ég, és egész véletlenül pont nem messze voltunk a túravezetőnk testvérének a házától, ahova beinvitáltak minket a szakadó eső elől. És ott beszélgettünk kb fél órát a sógornőjével, aki nemrég hozta világra a kisbabáját. Az “étkezőben” beszélgettünk, amin nem volt ajtó, és igazából belülről is úgy nézett ki mint kívülről, vakolat volt csak a falon, agyag padló, egy aszta,l székek, és a sarokban egy tyúk fészke, benne egy tojással. A sarokban összetekerve pedig egy nagy “szőnyeg” melyet többen együtt 6 napig szőttek szárított fűből. Tehát enyhén fogalmazva elég szerény körülmények voltak, de ennek ellenére boldognak tűnt az anyuka, a gyerekek vidáman szaladgáltak mezítláb kint az esőben. Ez egy nagyon különleges élmény volt, ugyanis “normális esetben” ezt a valódi arcot nem látják a turisták, ugyanis a hotelek ahol ők megszállnak azok általában európai színvonalúak. De azok elég messze vannak a helyi valóságtól.
Így hát végül nagyon örültünk ennek a hirtelen jött esőnek, és miután elállt az eső még felmásztunk a domb tetejére.
Az egész túrát nagyon élveztük, gyönyörű a Bunyonyi tó környéke..
Ezzel a csodás nappal viszont el is érkeztünk az afrikai körutazásunk végéhez.
Ezáltal kipipáltuk:
Mindig azt érzem egy-egy utazás után hogy olyan jól sikerült, hogy már nem is nagyon lehetne überelni. És itt is pont így éreztem. Tényleg minden olyan jól, vagy még annál is jobban klappolt az egész út során mint ahogy megterveztünk.
Remélem Neked is tetszett az élménybeszámoló. Tarts velem a további utazásaim során is.