Következett a dél-amerikai út egyik legjobban várt megállója, Patagónia argentin oldala és a Los Glaciares Nemzeti Park.
A Torres del Paine Nemzeti Parkban töltött két túrázós napunk után, Busbuddal utaztunk tovább megint, ami mellesleg egy nagyon jó választás akár határon-túli közlekedésre is. A buszok nagyon modernek és kényelmesek: nagy hely van a lábnak, dönthetők az ülések és kényelmes lábtartó is van rajtuk.
Puerto Natalesből nem volt közvetlen busz El Chalténbe, úgyhogy két külön buszjegyet kellett venni: Puerto Natales → El Calafate délelőttre, és El Calafate → El Chaltén délutánra.
Itt is hasonló helyzetbe kerültünk, mint a Punta Arenas → Puerto Natales-i busszal. Puerto Natales → El Calafate buszunk a tervezett idő előtt érkezett, mert a Chile – Argentína határon nem volt sor. (De a csúcsidőben előfordulhat, hogy az embereknek órákat kell várniuk a határellenőrzésen.) A korai El Calafatebe való érkezésnek köszönhetően még épp időben voltunk, hogy elérhessük a korábbi buszt. Az eredeti buszjegyünk azonban a későbbi délutáni buszra szólt. Mivel azonban a korábbi busz nem volt tele, sikerült megváltoztatnunk a jegyet, úgyhogy nem kellett 3 órát várnunk az el calafatei buszpályaudvaron, így késő délután már megérkeztünk El Chalténbe, és egy kis rövid túra még belefért estére.
Pár száz méterrel az el chalténi buszpályaudvar előtt megállt a busz és leszállítottak mindenkit és olyan történt, amire egyáltalán nem számítottunk.
Beirányítottak minket egy látogatóközpontba, külön az angolul és a spanyolul beszélő turistákat és tartottak nekünk egy ~10 perces előadást a Los Glaciares Nemzeti Parkról videókkal, prezentációval, és további hasznos információkkal a park túraútvonalairól.
Nagyon meglepődtünk, hogy ilyen mértékű felkészültséggel fogadtak. Már az első pillanattól úgy éreztük, hogy a Los Glaciares Nemzeti Parkban töltött időnk 5*-osnak ígérkezik.
El Chaltén egy kis falucska a hegyek lábainál. Miután megérkeztünk és átolvasgattam az információs és a túraútvonalas brossúrákat, úgy döntöttem, hogy kihasználom hogy csak este 10 után sötétedik, így elmentem még a 1,5 órás Keselyű-túrára.
Az idő gyönyörű volt, és ez a rövid túra tökéletes lezárása volt a hosszú buszozós napnak.
A túraútvonalon sok kis tábla adott információt a területen élő keselyűkről. Az első kilátópont El Chalténre, és a mögötte lévő Fitz Royra nézett, ami egyébként a Patagonia kültéri szabadidős márka logója. A második kilátópont még kicsit arrébb volt, az pedig a másik irányba, a nagy tavak irányába nyújtott kilátást. Gyönyörű volt a lemenő nap sugaraival.
Lefelé, vissza a faluba menet találkoztam egy csapat tehénnel, amelyek szabadon sétálgattak a túraútvonalon.
A tulaj a szállásunkon tanácsolta, hogy a másnapi Fitz Roy túránkhoz mindenképpen béreljünk túrabotokat, úgyhogy még este elmentünk a faluba bérelni. Több sportboltban is van bérlési lehetőség ~4 Euro/párért.
Fitz Roy napi túra:
Másnap reggel korán indultunk, mert megint hosszú → 20 km-es túra várt ránk, és sokan mondták hogy fárasztó lesz. Továbbá biztosra akartunk menni, hogy amikor felérünk a csúcsra, akkor lesz időnk gyönyörködni, és nem kell úgy sietnünk mint a torres del painei Base of the Towers túránál.
Reggeli után 7-kor indultunk. A túraútvonal kezdete a falu másik végén kezdődött. Úgyhogy az odáig sétával már meg is volt a bemelegítés, kezdődhetett a megmérettetés. Az első szakasz fák között vezetett és nem volt olyan könnyű. Már kezdtünk aggódni, hogy végig ilyen lesz., de egy kis idő után már átváltott egy kicsit lightosabbra az út. Ez a könnyebb szakasz elég sokáig tartott és nagyon kellemes ott sétálni gyönyörű kilátással, ragyogó napsütésben.
Elértünk egy tóhoz, aminek partján egy kemping terület volt csodás kilátással a Fitz Royra. A kék éggel, szikrázó napsütéssel úgy nézett ki, mint egy képeslap. A túraútvonal hasonlóan gyönyörű kilátással folytatódott.
Egész úton kis fa táblácskák voltak kirakva kilométerenként, de szerintünk félrevezetőek voltak és nem is mutatták pontosan a távolságot. Határozottan úgy éreztük, hogy hosszabbak a távok 1 km-nél 2 tábla között.
Miután tovább sétáltunk, egy kristálytiszta vizű folyóhoz értünk, ahol megtöltöttük a vizes palackokat, aztán hamarosan megérkeztünk a túraútvonal legutolsó és egyben legnehezebb részéhez.
Fontos, hogy nyilvánvalóan az egész túraútvonalon tilos a szemetelés és ebből kifolyólag wc-k sincsenek az úton.
Azonban az utolsó szakasz előtt lévő pihenőnél van egy kis WC-lyuk szerűség, amit mindenképpen ajánlott használni, mert az azt követő meredek szakaszon már nem lesz eldugott hely az út mentén.
A túratérkép és a táblák is úgy mutatják, hogy az utolsó rész 1 km hosszú, de mi biztosak voltunk benne hogy több volt, mert 1 óra 15 perc volt mire felértünk anélkül hogy pihentünk volna. Mindig csak pár másodpercre álltunk meg, amikor már teljesen kifogytunk a levegőből.
Ami még nehezebbé teszi ezt az utolsó szakaszt, az az hogy az út kis kavicsokkal, kövekkel van tele, és ebből kifolyólag nagyon könnyen meg lehet rajta csúszni. A túrabotok tényleg sokat segítettek, és jópárszor megakadályozták, hogy elessek.
Mindenesetre a felfele út teljes mértékben megéri a nagy erőfeszítést, mert a fönti látvány lenyűgöző.
Amire mi felértünk, felhős lett az idő, de még így is láttuk a hegyeket a Laguna de los Tres mögött.
TIPP: A legtöbb túrázó megáll fönt a csúcson, vagy esetleg lemennek még a lagúnáig, viszont onnan már csak kevesen mennek felfedezni a közeli kis dombocskát a bal oldalon. A nehéz 10 km-es túra után érthető, hogy legtöbbeknek nincs kedve megmászni mégegy kis dombot a célegyenes után, de ez a domb mindenképpen megéri a plusz erőfeszítést, mert a gyönyörű királykék gleccsertavat csak innen lehet látni.
Nagyon jó ötlet volt, hogy reggel korán kezdtük a túrát, mert így majdnem két órát tölthettünk fent a csúcson és gyönyörködhettünk a látványban. Olyan szép volt, hogy egész nap ott tudtam volna maradni, de annak ellenére, hogy úgy tűnt hogy megcsináltuk, még a fele út hátra volt, úgyhogy elindultunk a következő ~10 km-re.
A lefelé út, különösen a csúcs előtti utolsó, salakos szakasz elég kemény volt, mert minden lépésnél oda kellett figyelni, hogy meg ne csússzunk az apró kavicsokon.
A meredek rész után elértünk egy elágazáshoz, ahol eldönthettük, hogy visszafelé is ugyanazon az úton menjünk-e amerre jöttünk, vagy volt egy másik lehetőség, ahol északra mehettünk tovább, és a túra nem El Chalténban végződött, hanem a Hostería El Pilarnál. Ezt az ugyancsak ~10 km-es utat választottuk, hogy más területeit is megnézzük a nemzeti parknak. Így láthattuk a hatalmas Piedras Blancas Gleccsert.
A Rio Blanco mentén végre megérkeztünk a Hostería El Pilarhoz. Onnan úgy terveztük, hogy hívunk egy taxit, ami visszavisz minket El Chalténbe, ami 15 km-re volt a túraútvonal végétől. Amikor odaértünk az aszfalt útra felhívtunk egy taxist. Eléggé meglepődtünk, hogy erre a rövid, két falu közötti szakasztra ~25 Eurót mondott, ezért inkább a stoppolás mellett döntöttünk. Nem is kellett sokat várnunk. Pár perc múlva jött is egy autós, aki minden hezitálás nélkül felvett, és elvitt minket El Chalténbe.
Vacsira vettünk finom helyi empanadakat, ami egy félhold alakú töltött péksüti szerűség. Nagy vállaszték van, lehet kapni spenótos-, paradicsomos&mozzarellás-, sonkás&sajtos-, szilvás-, és baconös empanadat is. Csak ajánlani tudom őket, nagyon jó választás egy fárasztó túranap után.
Laguna Torre napi túra:
A második nap megint csak egy ~20 km-es túra mellett döntöttünk. Sok helyen olvastuk, hogy a Laguna Torre túra nem olyan durva, mint a Torres del Paine vagy a Fitz Roy túra, de két nap 20+ km-es túra után ez sem bizonyult olyan könnyűnek.
Az első 3 km után elértünk az első pihenőhöz, ahonnan szép kilátás nyílt a távoli gleccserre.
És onnantól kezdve, a túra hátralevő részén, amikor nem erdőben sétáltunk, akkor többnyire lehetett látni a gleccsert. A séta során láttunk harkályokat és más különleges madarakat. Olykor a magasból néztünk le a folyóra, máskor pedig közvetlenül mellete sétáltunk. Ez a túra különböző volt a Fitz Roy túrától.
A túra vége a Laguna Torre volt, szép kilátással a Torre Gleccserre. Mikor végre odaértünk, akkor piknikeztünk és pihentünk egyet a tóparton. Volt lehetőség a tó után még folytatni a túrát egy kavicsos ösvényen a Mirrador Maestrihez, ahonnan szemből nyílik kilátás a gleccserre, viszont úgy döntöttünk, hogy ezt a +2 km-es utat most nem vállaljuk be, egyrészt mert nem volt túrabotunk, másrészt pedig mert biztosra akrtunk menni, hogy visszaérünk fél ötre El Chalténba, hogy elérjük a buszunkat vissza El Calafatébe.
Mindkét nap nagy mázlink volt az idővel még akkor is ha néha felhős volt, mert amúgy az időjárás előrejelzés az el chalténi látogatásunk előttre és utánra is esőzést mutatott.
Miután visszaértünk El Chalténbe vettünk pár empanadat vacsira, aztán felvettük a cuccainkat a szálláson és mentünk a buszállomásra, hogy induljunk a patagóniai kalandunk utolsó megállójához, El Calafatébe.
Szép napot,
Berni